Barion Pixel

Levendulás lilahagymalekvár

A lilahagymát sokan nem tartják nagyon különleges zöldségnek, hiszen szinte a világ minden táján használják egyes ételekhez sütve, főzve és nyersen egyaránt. Mégis, ez a hagymafajta nemcsak az íze miatt lenyűgöző – hiszen sokkal édesebb, mint például a vöröshagyma -, hanem azért is, amilyen hatást az emberi szervezetre gyakorol!

1500 Ft

Megszabadít a betegségektől

A hagymafélék intenzív illatát adó kénes vegyületek nemcsak a jellegzetes aromáért felelősek, hanem erős méregtelenítő és immunerősítő hatásuk is van, sőt, csökkentik a rossz és növelik a jó koleszterin szintjét is a vérben. Sőt, a hagymában bőségesen található antioxidánsok semlegesítik a szabadgyököket, gyulladásgátló hatással bírnak és egyes kutatások szerint a rákos megbetegedések kialakulásának esélyét is csökkentik!

A lilahagyma lekvár már önmagában is egy csoda, hiszen íze semmihez sem hasonlítható. Főleg télen, sültekhez szokás tálalni, de akár a nyár közepén elkészített libamáj ízét, sőt a kedvenc sajtjainkból összeállított tálunkat is remekül kiegészíti.

A Kálnoki Levendulás lilahagymalekvárja viszont még ennél is különlegesebb, hiszen a nyáron leszüretelt, kíméletesen szárított levendulavirágok kerülnek bele főzés közben és ez olyan íz- és illatorgiát eredményez, amelyhez nincs több hasonló az egész világon! Ráadásul a lilahagyma és a levendula gyógyerejét is egyszerre élvezheted! Mi lehet ennél jobb?

A levendula mellett természetesen a lilahagyma is saját termés, így mindig friss adagok készülnek manufaktúránkban a régi, családi recept alapján! Remek gasztroajándék, a férfiszíveket biztosan megdobogtatod ezzel a különlegességgel!

Imádni fogod! Mi imádjuk!

További információk

Kiszerelés

190 g

Miért pont minket válassz?

Amikor egy kistermelőtől vásárolsz, nem csupán egy terméket vásárolsz...

„Amikor egy kistermelőtől vásárolsz, nem csupán egy terméket vásárolsz. Kísérletezéssel, sikerekkel és bukásokkal töltött órákat vásárolsz. A frusztráció és színtiszta öröm napjait, heteit vagy épp hónapjait vásárolod meg. Nem csak egy tárgyat, hanem a szív egy részét, a lélek egy darabját, egy pillanatot egy ember életéből. De legfőképpen időt vásárolsz a termelő számára, hogy azt tehesse, amit szenvedélyesen szeret.”

Tamás

Bio / vegyszermentes

Gazdaságunkban nagy figyelmet fordítunk az általunk termelt gyümölcsökre, zöldségekre. A levendula esetében bio ültetvényről beszélhetünk, míg a többi élelmiszert is vegyszermentesen próbáljuk előállítani.

Egyedi termékek

Egyedi terméket kapsz, hiszen kis manufaktúránkban készül minden egyes termékünk.

Lehetőséget adsz

Vásárlásoddal lehetőséged adsz nekünk, hogy folytassuk a munkánkat, fejlődjünk és életben tartsuk a kis gazdaságunkat.

Vásárlóink mondták rólunk

Kedves Tamás! Átvettem a csomagot. Több ajándékot kaptam, mint amennyit vásároltam! 😆Nagyon szépen köszönöm! A manó nagyon cuki, a kekszek nagyon finomak!! Levendula ízük van. 😁Fantasztikus! Nagyon sajnálom, hogy ilyen rövid a szavatosságuk, és nem tudtam ajándékba venni, de majd máskor… Ééééés….a lényeg!!! Felbontottuk a saját szörpünket, naná, hogy nem tudtuk megállni a fiúkkal 😄 Azt kaptam, amit szerettem volna, amire vágytam!! A tihanyi hatalmas csalódás után különösen nagy a kontraszt. Nagyon finom a szörp!! Levendula ízű, és már az illata is az. 😁Igen, viccelődöm rajta. Bocsánat érte, de magam is nehezen hittem, hogy létezik ilyen. Valahogy mégis volt bizalmam megrendelni, pedig a legközelebbi szeretteimnek adom ajándékba, úgyhogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen. 🙂 Nagyon örülök, hogy összeterelt minket az élet, bizonyára a többi termékük is ilyen fantasztikus. Egész biztos, hogy fogok máskor is vásárolni, addig is terjesztem a jó hírét az ismerőseim között. A fb-ra egyelőre nem tehetem fel, mert nem szeretném a meglepetést lelőni. Mondtam a 20 éves fiaimnak, no, látjátok, ez a különbség, amikor egy kistermelőtől vásárolunk, vagy egy nagyüzemtől.

error: